A második világháborútól napjainkig

1949-ben államosították a pinceszövetkezetet, amely ekkor már több mint 700 taggal a borvidék közel háromnegyedén gazdálkodott. Az ötvenes években a termés 75%-nak beszolgáltatására kötelezték a termelőket, amely tovább mélyítette a borvidék válságát. A második világháború során elszenvedett veszteségek ellenére a termőterület nem növekedett, a szőlőtelepítésnek ilyen feltételek mellett nem volt értelme, számos területet parlagra került, nem művelték tovább. A szövetkezet ugyan telepített vagy 100 ha szőlőt, de a 60-as évek közepére a szőlők 15-20%-át nem művelték, a tőkéket a művelt területeken sem pótolták. A termőterületek kb. 30%-a kistermelői művelésben marad, a fennmaradó 70%-on pedig az Aliscavin Szekszárdi Borászati Közös Vállalat és a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát termel.

Szőlőrekonstrukciós terv 1967-ben készült, amely a területek kismértékű növelése mellett minőségi javítást is megcélzott. A költségek jó részét útépítésre és a vízelvezetés kiépítésére fordították. A fajták tekintetében a kadarka visszaszorult, helyette a kékfrankos és a cabernet sauvignon telepítését preferálták. Az eróziót gátolandó a telepítések a domboldalra merőlegesen történtek. A szőlők kialakítása a nagyüzemi művelés szempontjait részesítette előnybe, így a termelési zónák lehúzódtak a dombok alsó részére és a síkabb területekre.

A legjobb termőterületeket a XX. század eleje óta fenyegetik az építkezések. A második világháború előtt nyaralók és házak, a szocializmus időszakában lakótelepek épültek a legjobbnak tartott termőhelyeken (például Csatár, Bartina, Bakta, Előhegy, Parászta, Bottyánhegy). A lakóövezetek terjeszkedése – hosszútávú koncepciók hiányában – a rendszerváltást követően sem szűnt meg. 

Szőlőfajták

A Szekszárdi borvidéken elsősorban vörösbort termelnek, a kékszőlőfajták ültetvényei ennek megfelelően kb. 80%-át (kb. 2000 ha) teszik ki a teljes termesztésnek. A következő felsorolás a termőterület nagyságának sorrendjében listázza a borvidék jellemző szőlőfajtáit.

Kék szőlők: kékfrankos (kb. 700 ha), merlot (kb. 300 ha), zweigelt (kb. 230 ha), cabernet franc és cabernet sauvignon (kb. 200-200 ha), valamint kadarka (kb. 80 ha), de kisebb területeken megtalálhatóak még a pinot noir (kb. 45 ha), a syrah, a blauburger, a portugieser, a bíborkadarka és a kékmedoc fajták is.

Fehér szőlők: jellemzően olaszrizling (kb. 120 ha), chardonnay (kb. 85 ha), rizlingszilváni (kb. 60 ha), de megtalálható még a zöldveltelini, asauvignon blanc, a cserszegi fűszeres, a pinot blanc, a rajnai rizling, a szürkebarát, a tramini és kisebb területeken a leányka és a királyleányka, azottonel muskotály és a zenit.

A minőségi borkészítés területén az utóbbi évek a fehér szőlők jelentőségének erőteljes csökkenését mutatják. Mára a termőterület tekintetében kevesebb mint 20%-kal (kb. 350 ha) részesedő fehér fajták területe stabilizálódni látszik. Jellemzően a borvidék vezető pincészetei fehérbort nem készítenek, vagy csak kínálatuk legalsó szegmensében jelenik meg maximum 1-2 tétel. Ennek megfelelően hordós érlelésű, prémium minőségi kategóriába pozicionált fehérborok nem kerülnek ki a borvidékről.